Bemutatkozás

Aradi Péter

Budapesten születtem, és noha sokat utaztam, mindig is itt éltem, csak Párizsban töltöttem el összesen több mint egy évet. Már akkor is szenvedélyesen búvárkodtam a főváros történetében, amikor még nem idegenvezetőként, hanem kulturális újságíróként, illetve jelentős kulturális intézmények kommunikációs menedzsereként dolgoztam.

Az idegenvezetést 2012 óta fő hivatásomként művelem, egyéni vállalkozóként, elsősorban francia nyelven, de kezdettől fogva nagy örömmel és lelkesedéssel tartok magyaroknak is tematikus városi sétákat, Budapest Másképp márkanév alatt.

Amikor 2020 márciusában a világjárvány miatt leállt az élet, és egyik pillanatról a másikra megszűnt a turizmus, el kellett gondolkodnom azon, hogyan maradhatnék – sok kollégámmal ellentétben, akik ideiglenesen pályamódosításra kényszerültek – mégis a szakmámban. A váratlan nehézségek gyakran új, kreatív megoldások megtalálására sarkallnak. Ezúttal is ez történt. Talán elsőként vágtam bele itthon egy merőben új műfajba, az online elérhető virtuális városi séták kifejlesztésébe. A feladat rendkívül inspiráló volt, és új távlatokat nyitott előttem. És mindazok előtt is, akik szívesen vettek részt nem szokványos budapesti sétáimon, és erről az élményről a korlátozások idején sem akartak lemondani. Köszönettel tartozom a JCC Budapest – Bálint Ház kedves és segítőkész csapatának, melynek tagjai felületet, közönséget, promóciót és technikai támogatást biztosítottak virtuális sétáimhoz. A műfaj sajátosságairól, előnyeiről a főoldalon írok bővebben.

Szeretettel invitálok mindenkit, hogy vegyen részt ebben a kalandban, tartson velem ezeken az izgalmas felfedezőutakon. Vigyázat, függőséget okoz! Ha egyszer belekóstoltál, nem tudsz leszokni róla.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás